Az árleszállítás-háború csataterét hamar eltakarították az Árkád boltjai és március elejére már a tavaszi kollekciókhoz dizájnították a kirakataikat. Lássuk kiknek sikerült a legjobban! A zsűri nehéz helyzetben van szöveg itt teljesen felesleges, ugyanis a Bp Butik szerkesztőségében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozó verekedés alakult ki arról, hogy kinek a kedvencei (pontosabban, hogy a másiké miért ne) kerüljenek be a top 5-be. Szóval, ha kimaradt valami vagy szerintetek méltatlanul került be, csak rajta, tessék hozzászólni! (Ja és a kis képekre kattintva meg lehet nézni mindet nagyban is az Indafotón)
Griff
Mivel sajtómunkások vagyunk, egyértelmű, hogy a Griff kirakatának itt a helye! Ők ugyanis egy bazi nagy - leginkább Magyar Nemzetére hajazó - újságcímlapot fabrikáltak a tavaszi kollekciójukból, aztán azt szétdarabolták és mindenre ráragasztották. Jópofa, hogy egyáltalán nem választja el üveg az üzletet a körfolyosótól és hogy teljese legyen a médiamix egy monitort is betettek a próbababák mögé. Külön említést érdemel a Griff márkaarca, akinél jobban talán csak a Skála-lányok képe forrt össze a brand-del. Természetesen ott van most is a Griff-újság címlapján!
Springfield
Hajókötél, hajópadló, szolid dzsungel és néhány gyümölcsös rekesz. A Spriengfield kirakata már az árleszállítós időszakban is tetszett nekünk, akkor szellemesen végkiárusításra emlékeztető plakátozásukkal keltették fel a figyelmünket. Most egy laza tavaszi hangulatú növényi ornamentikás tapétaháttérrel, és néhány vastag hurkolt kötéllel lopták be magukat a szívünkbe - meg az Árkád top 5-be.
Gant
A Gant valahol egy kortárs kiállítás és egy kávézó (vagyis leginkább egy kávézóban rendezett kortárs kiállítás) hangulatát kapta el. Az egyik leggusztább kirakat az egész bevásárló központban! Ráadásul a kintről látható arculat benn is folytatódik szinte minden átmenet nélkül - arra csábítva a vásárlót, hogy besétáljon.
Retro Jeans
Gondolta volna valaki, hogy a legdögösebb kirakat eléréséhez elég három próbababa és egy matrica az üres üvegen? Pedig a Retro csak ennyit tett és övé a cím! No ehhez persze kellett egy megfelelően menőn berendezett bolt is, ami a szinte üres üvegen keresztül látszik. A "matricáról" már nem is beszélve...
Kristóf Szalon
Egy nevében és stílusában elegáns visszafogottságot tükröző boltnak különösen nehéz lehet jó kirakatot kitalálni. A Kristóf megoldotta! A fabetétes portál elüt a legtöbb üzletétől, a tavaszt pedig a nárciszdekoráció lopja be a ruhák közé. Megjegyzem még soha nem láttam hagymás műnárciszt, ami egy csepp extremitást azért becsempész az összképbe, anélkül, hogy megbontaná azt.
És a kedves olvasók hogy vélekednek a kedvenceinkről (vagy a sajátjukéról) ?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lovefashion · http://www.lovefashion.hu 2009.03.05. 20:10:11
mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.03.05. 23:39:15
nem tudtam eldönteni, hogy ez most gúny, vagy sima agytalanság.
aztán sikerült.
töpörödött törp ördög 2009.03.06. 07:43:37
látom ti is, mert azt tettétek elsőnek : )
tahu 2009.03.08. 21:26:24
tahu 2009.03.08. 21:26:56