Összehasonlítani a múlt század utcai viseletét a mai street fashion-nel remek húzás. Ebből kiállítást rendezni már kevésbé az. Ám a közepesen sikerült kiállításnak egy nagyon idegesítő megnyitót szervezni végképp rossz ötlet. Viszont a belső tér kialakítása az lenyűgöző! Ígéretünkhöz híven elmentünk a Kiscelli Múzeum Street Fashion-kiállításának megnyitójára.

A megnyitó

Egy hatra beharangozott megnyitón az ember hajlamos tíz perces késésre számtani. De amikor délelőtt még rámailez a szervező, hogy ugye nem felejtette el a hatórás kezdést, sajtóregisztráció 17:30-tól, akkor nagyon megijed és odaigyekszik.

Aztán amikor 18:40-kor még nem kezdődött semmi, akkor kezd idegessé válni. Főleg, hogy a kiállítóterembe nem szabad belépni, mert két klasszikus, marcona múzeumőrnéni állja útját az érdeklődőknek. (Lehet, hogy ez is a retro életérzés része, klasszikus Kádár-kori jelenet, hogy mondjuk leltározás miatt, vagy minden különösebb ok nélkül bezárt egy bolt egy kis időre, az emberek meg sorban állva az utcán várják, hogy kinyit.)

Valószínűleg sokkal kevésbé idegesített volna az egész, ha elárulják a késés okát. Mondjuk, hogy Lakatos Márk lakkozza odabenn a Szent Sebestyén-szobor körmét és lassan szárad, vagy valami. Így azonban rémesen unatkoztunk, még a rengeteg bután öltözött B-kategóriás celeb (valamint a még butábban öltözött B-kategóriás celebségre vágyó nímandok) sem voltak szórakoztatók egy idő után.

Na jó, egy darabig azért igen...

Tök jó koncepció - tematikus válogatás

A résztvevők

Valami miatt a résztvevők egy része úgy érezte, hogy egy street fashion-kiállításra muszáj fotótémának öltöznie. Ez egyrészt sokaknak nem sikerült. És nem is csak az olyan szélsőséges esetekre gondolok, hogy valaki mondjuk teletubbie-jelmezbe bújt. Sokkal inkább arra, hogy attól, hogy gyorsabban koppintok le valamit külföldről mint mások, sajnos még nem leszek eredetibb náluk. Hiába csinálom egyre gyorsabban. Tudjátok, olyan csak a Kiberiádában van, hogy addig-addig vékonyították a vezetéket, míg a végén eljutottak a vezeték nélküli telefonhoz.

Másrészt többen elfelejtették, hogy az életben nem csak pózolni kell a ruhákban, hanem olyan bonyolult műveletek is végre kell hajtani bennük, mint amilyen mondjuk a járás. Egy darabig az mentette meg a rémes csúszást, hogy néztük, hogyan próbálnak magas talpú cipőben elcsámpázni, elbotladozni, elvergődni egyesek egyik ajtótól a másikig.

Aztán amikor már kellően felidegesítették az összes újságírót, akkor beengedték őket a terembe, ahol egy 30+ perces megnyitóval tették újabb próbára a türelmüket.

A 30+ kifejezésből biztos mindenki rájött, hogy mi nem álltuk ki a próbát. Az viszont határozottan jó ötlet volt, hogy nem kényszerítették székekbe a közönséget. Mint valami bárzongorista „játszott” a háttérben valamelyik szónok (volt több is a múzeumtól, résztvevőktől, a támogató marketingigazgatója stb.), a közönség meg a jótékony félhomályban sutyorgott és sétálgatott, meg nézegette a képeket.

És hogy milyen a kiállítás? Nos a fentiek fényében nem ígérek objektív véleményt, de igyekezni fogok...

A kiállítás

Nem tagadom, a Fortepannak nagy rajongója vagyok és büszke rá, hogy kicsit hozzájárulhattam a felfuttatásához mikor 2010-ben akkora forgalmat uszított rá az Urbanista, hogy órákra lefagyott szegény.

Az, hogy kikeressük és tematikusan (szemüveg, bringa, szabadtéri fotózás stb.) összehasonlítsuk a régi és az új divatot, szerintem pompás ötlet. Van két online forrásunk (a kortárshoz ott a streetfashionbudapest.hu), nosza hasonlítsuk össze őket. Remek blogot lehetne belőle csinálni (talán már csináltak is vagy remélem fognak). Ahhoz, hogy 2012-ben ebből kiállítást rendezzenek, valami pluszt kéne adni. Mondjuk először is kinagyítani őket arasznál nagyobbra.

A mennyezetről lelógatott rucik interaktívak, ami azt jelenti, hogy föl-le lehet húzogatni őket. Illetve azt mondják, olyanok lesznek, mert a megnyitón még „jaj elnézést nem volt kész, de ha kész lesz akkor sem lehet leengedni őket odáig, hogy megfoghassuk mert ezek múzeumi tárgyak”. Öööö... Akkor meg minek húzogassam őket föl-le? Ha nagyon nem tetszik, olyan magasra húzom, hogy ne lássam? Amúgy ugyanezeket a „múzeumi tárgyakat” ugyanezektől az alkotóktól, alighanem jól megtapogathatom valamelyik pesti dizájnboltban vagy showroomban.

Hippi...

A ruhákhoz kis füles is tartozott, ahol a tervezőket lehetett meghallgatni. (A megnyitó beszédek alatt szinte mindegyik tervező magát hallgatta a saját ruhája alatt.)

Ön...

Összegezve: ha feljön valaki a Kiscelli Múzeumba (ahova egyébként nagyon is érdemes feljönni!), akkor kukkantson be ide is. Elveszni a részletekben nem kell, de ha nem kiállításnak, hanem valami lakberendezési dolognak, vagy egy hatalmas installációnak fogjuk fel az egészet, akkor nagyon is jól néz ki.

Őt szerintem nálam is jobban kiborította a megnyitó...